És, hogy mázlim
volt e? Hát persze, hogy az!
- Mi az, hogy nem
elég egy mosoly? – fogtam, meg a csuklómat és finoman visszahúzott.
- Lehet, hogy
helyes vagy… De én nem fogok a karjaidba esni! – néztem, mélyen a szemébe.
- Mindenki így jár…
- mosolyodott el – Angel, Lucy és még Lexa is! – nevetett. Mi van?! Lexa?! Hát ok Lexa… Áruló!
- De én, mint azt
te is tudod, nem vagyok se Angel, Lucy és Lexa! – vontam meg a vállam. Ekkor,
Zack a fülemhez hajolt, majd bele súgott.
- Akkor nem akarod,
hogy megcsókoljalak? – De, de, de!
Mindennél jobban!
- Álmodozz még! –
néztem, szembe vele.
- Tényleg, Ria? Nem
akarod? – kérdezte, majd irgalmatlanul közel hajolt hozzám… A lehelete ismét,
égette a bőröm, ismét átjárt az-az érzés, ami az előbb is… Az illata, a szeme,
a haja, a hangja… Mindene vonz, magához. Csak egy pillantást, vetettem a
szájára, de máris megbántam, minden porcikám akarta, hogy megcsókoljam.
Visszakaptam a tekintetem, az övére, mire csak elmosolyodott.
- Mondtam már, ehhez
nem elég, egy mosoly! – kacsintottam, majd elindultam fölfelé. A szemem
sarkából láttam, hogy jön utánam. A szívem, még mindig hevesen dobogott, a
gyomrom úgy szint mindig észveszejtően bizsergett. Az orrom hiányolta az
illatát, mélyeket szippantottam, a levegőbe, de semmi… Ria, te ezt a srácot, nem szeretheted! Nem! És mi van, ha velem más?
Nem! Neki minden csaj, csak egyre jó..!
Óvatosan lépkedtem,
míg fel nem értem, a kiszemelt pontra. Leültem a szúrós szénába, majd a falnak
dőltem és behunytam a szemem. A fa deszkák között az éppen le nyugvó nap
sugarai áramlottak be.
- Ha egy mosoly nem
elég… Akkor mi kell? – ült le, mellém Zack és végig húzta az orrát a nyakamon,
amitől ki rázott a hideg.
- Úgy tudom, profi
vagy a lányok körében… - mosolyodtam el.
- Igen, de Ők nem
ilyen nehéz esetek… - bújt hozzám – De, hogy őszinte legyek… Nem is rossz ez a
dolog. Te nem tudod mi vár rád, én pedig tudom, mit akarok veled… - nevette el
a végét – Sok lány örülne, ha a helyedbe lehetne! – simította meg az arcom.
- Csak én nem
tartozom a sok lány közé! – kacsintottam, majd ellöktem a kezét az arcomtól –
Amúgy meg… Nem hiszem, hogy én vagyok a neked való lány.
- Mért, milyen a
nekem való lány? – mosolyodott el.
- Inkább, olyan…
Olyan Lucys! – néztem rá, mire Ő értetlen fejet vágott – Tudod, az a fajta csaj
aki, minden lépésed követi, csorgatja utánad a nyálát, bármit meg tenne érted…
- Tori. – suttogta.
- Mi van, vele? –
csillant fel a szemem, ettől a témától.
- pontosan azt
írtad le, hogy milyen lány voltál. – meredt a semmibe - Senki és semmi nem
érdekelt, csak én… Ellentétben, a mostani önmagaddal… - nézett a szemembe
komolyan.
- Rád pazaroltam,
tizenhét évet? – nevettem, mire Ő is elmosolyodott – Amúgy sem érnénk, sokat ha
én is éreznék valamit irántad… Te lefektetnél, én minden bizonnyal hagynám,
majd ha te végeztél elmennél és én gondolom összetörnék, ennyi lenne a mi
kapcsolatunk… - meredtem előre.
- Mi? – nézett rám.
- Tudom, hogy
minden csajjal ez van! – néztem a szemébe.
- Honnan? – húzta
fel a szemöldökét.
- Én mindent tudok!
– röhögtem – Kérdezhetek valamit? – néztem, mélyen a szemébe. Itt volt az
ideje, megkérdeznem azt, hogy pontosan mit is érez irántam! Ria, ha ezt meg kérdezed, lelepleződik, hogy
te mit érzel..!
-
Mondjad! – tette, le maga mellé a kezét. Az én kezemre…
- Hogy vesztettem
el az emlékezetem? – kérdeztem. Szép volt
Ria!
- Miattam… -
kezdett bele, de ekkor a telefonja csörgésére lettünk figyelmesek.
- Jake hívott, hogy
megtaláltál Lucyt és, hogy a kukoricás túloldalán vannak. Csak holnap dél fele
érnek ide… - húzódott, közelebb hozzám.
