*Chapter 11. ~ Mi van velem??*

- Szerintetek… hogy állna nekem a zöld haj? – kérdezte ezt az értelmes kérdést, Lex.

- Uuu, mintha telibe csulázták volna! – ugrált Max, mint egy kislány.

- Szerintem nem gáz, de csak tincseket… - vontam meg a vállam.

- Nem is tudom… - gondolkodott el.

- És szerintetek nekem, hogy állna a kék? – fordult hátra Lucy.

- Kék? – kérdezte, Tod – Az tudtommal Ria színe… - mutatott a hajamra.

- Riaval tudunk osztozkodni! – vigyorgott. Ahha, vágom én… Mivel engem Zack bír, most olyan akar lenni, mint én…

- De a kék nem is illik hozzád! – mondta Lex, fancsali képpel.

- De igen, is illik hozzám! – húzta ki magát Lucy.

- Nem, jönnétek már? – kérdezte Zack, aki elől Jakevel dumált.

- Hol is vagyunk? – néztem körbe, de nem láttam mást, mint egy óriási, piros pajtát, mellette egy kisebb házzal és egy kukoricással.

- Ha tudnám, már nem megmondtam volna? – röhögött. Ha, ha, ha, de vicces vagy Zack…

- Ki találtam valamit! – terelte magára a figyelmet Lucy – Kukoricás! – kiabálta és már be is rohant.

- Ne, Lucy! – kiabált utána, de már késő volt… Lucy akkorra már eltűnt.

- És most? – kérdeztem, értetlenül.

- Hagyjuk itt! – indult el, Tod, mintha mi sem történt volna.

- De Lucy oda bent van… - mutatott a kukoricásra, Lexa.

- Igen, pont azért akarunk mi, tovább menni! – magyarázta, Tod.

- Akkor, hogyan tovább? – kérdezte, Jake.

- Mennyünk utána? – kérdeztem.

- Itt csak, nem hagyhatjuk… - vonta meg a vállát, Lex.

- Valaki! – hallatszott, bentről Lucy sikolya.

- Gyerünk, már! – intett Angel, a kukoricás felé, majd befelé vettük az irányt.  Minden percben, visszapillantott, valaki, hogy még látni lehet e, a kukorica mező mellett fekvő erdőt, míg végül az el nem tűnt.

- Lucy!? – kiabált, Tod.

- Tod?! – hallatszott, egy vékony hang.

- Látsz valamit?! – kiabált, Lex.

- Kukoricát! – felelte.

- Micsoda felfedezés..! – fogta a fejét, Jake – Szerintem erre, mennyünk! – mutatott jobbra.

- Mért, pont arra kéne? – tette csípőre a kezét Lexa.

- Te, lány vagy. Nem értesz az ilyesmihez… A lányok, csak a ruhákhoz és a pletykához értesz! – nézelődött, tovább Jake.

- Igen, Jake? – néztem rá, felhúzott szemöldökkel.

- Arra! – fordított, villám gyorsasággal hátat, Jake.

- Nem! – álltam meg, határozottan.

- Én sem! – lépett, mellém Lex.

- A csajom pártját, fogom! – karolta át, Max Lexa derekát.

- Bocsi srácok! – jött oda hozzánk, Zack feltartott kezekkel.

- Találkozunk! – intett, nekünk Angel.

- Vagy nem… - vonta, meg a vállát Lex és elindult valamerre.

…

- Nézzétek, ki jutottunk! – lépett kiabált, Lex, majd ki lépett, a kukoricásról, ahonnan állítólag lehetetlen – És egy farmon vagyunk! – nézett körül, mi pedig követtük.

- És most? – nézett körbe, Max.

- Hát, Lucy nincs meg… Jobbik esetbe, Jakeék megtalálták, rosszabbikba, pedig elájult a kukoricás közepén. De én szarok, rá! Fáradt vagyok, és ha nem megy be oda, nem kellett volna az egész napot ott tölteni! – magyarázott idegesen Lex.

- Aludhatnánk oda benn… - mutattam a nagy, piros pajtára.

- Remek! – indult el, Lexa.

- Éhes vagyok! – mondta, Zack.

- Majd, holnap keresünk kaját! – mondta, Max. Csöndben bementünk, majd miután meg bizonyosodtunk arról, hogy üres, nyugodtabbá váltunk. Az a pajta, nem csak kívülről, de belülről is bazi nagy volt, mindenhol fa lépcsők és fa emeletek, ami tele volt szalmával, a tetőről pedig kötelek lógtak le.

- Én, mentem hunyni! – intett, Lex és elindult, a legközelebbi szalma kupachoz, majd óvatosan beledőlt.

- Hogy, tudsz aludni? – kérdeztem, széttárt karokkal – Ez a hely olyan, klassz! – néztem körbe.

- Te keltél, legutoljára, úgyhogy kuss és mára hagyjál! – intett, csukott szemmel.

- És, most mit tervezel? – nézett rám, Zack.

- Azt hiszem, körülnézek egy kicsit! – feleltem.

- Segítsek? – mosolyodott el.

- Ne itt nyáladzatok! – dühöngött, Lex és elfordult.

- Én a legfelsőn leszek! – néztem a legmagasabb emeletre.

- Egyedül nem fogsz félni? – tette karba a kezeit, Zack.

- Én, és a félelem? Na, ne röhögtess! – nevettem el, magam.

- Milyen kihívó ma valaki… - lépett közelebb, hozzám, miközben egy féloldalas mosolyra, húzta a száját. Ez az, a mosoly, amitől minden lány elkábul. Elő veszi, a gyönyörű szép, kék szemeit, ami a sötét barna haja alatt rikít, és kihívóan, méreget. Ria! Fordulj, meg és menny fel, szunyálni!

- Tégy úgy, mintha nem tetszene! – kacsintottam, mire közelebb lépett.

- Egy szóval, se mondtam, hogy nem tetszik… - hajolt, közel, hozzám és a fülem mögé tűrte a hajam. A lehelete, megborzongatott, kirázott a hideg, a szívem felgyorsult, lassabban vettem a levegőt és csak a csókjára vágytam… Ria! Ne! Meg ne merd csókolni! De ebben a percben a belső, okosabbik énem felébresztett.

- Ehhez, még nem elég egy mosoly! – húztam féloldalas mosolyra a számat, mire Ő is ki józanodott – Fent vagyok! Indultam, el fölfelé…

És titkon abban reménykedtem, hogy utánam jön…

*Chapter 10. ~ I like...*

- Reggelt! – nyújtóztam egy nagyot, kómásan felültem meg dörzsöltem a szemem, majd körbe néztem, de sehol senki…

Hol a francba vannak ezek? Lehet, hogy a szerv kereskedők el vitték őket? Neem, akkor tuti engem is vittek volna! Lassan felálltam, felvettem a táskámat a hátamra, majd körülnéztem és egy hangos sikolyra figyeltem fel, a hang irányába futottam, mert ez a hang Lucy hangja volt…

- Nee, srácok kérleek! – sipákolt, de késő. A fiúk bedobták egy tóba, ami nem messze volt az alvó helyünktől – Csesszétek meg! A hajam! – csapott idegesen a vízbe.

- Hé, nézzétek ki ébredt fel végre! – fröcskölt felém Max.

- Gyere be Ri! – intett Jake.

- Mennék, de nincs fürdőruhám… - mondtam.

- Hát… - kezdett bele Zack – Van ilyen! – vonta meg a vállát és berántott.

- Legalább a táskámat levehettem volna… - motyogtam.

- Nyugi, megszárad. – lebegett el, mellettem csukott szemmel Zack. Igen, Zack. Megszárad? Hát, ha megszárad, akkor a te cuccaid is megszáradnak…

Fogtam, a szétázott táskámat dobtam, a partra és Zack tasiját akartam behúzni, de nem tudtam, mert ki kapta a kezemből és a tótól elég messzire hajította.

- Akkor is bosszút fogok állni… - motyogtam, de azt már meg sem hallotta csak lehunyt szemmel lebegett mellettem.

- Ezt buktad! – röhögött Zack, majd felém fröcskölt. Nem mondtam semmit, csak röhögni tudtam.

- Hé, Ria! Gyere ide! – intett a nádas felé Lucy. Ez meg mit akarhat? Óvatosan oda evickéltem, majd Lucy be taszigált a nádas  közepére.

- Igen? – kérdeztem.

- Mért van az, hogy amikor Te és Zack, összevesztek akkor is többet beszéltek mint Mi! – mondta frusztráltan.

- Mert köztem és közted van egy kis különbség… - emeltem ki a „kis” szócskát.

-  Igen? És mégis mi? – tette csípőre a kezét. Hogy is mondhatnám meg Lucynak, hogy én attól vagyok más mint Ő, hogy én nem akadok ki ha tönkre megy a frizurám, ha letörik a körmöm vagy ha koszos lesz a ruhám..?

- Mert te sokkal csajosabb, vagy mint én… - lapítottam.

- Ahha… Akkor olyan leszek, mint te! – csillant fel a szeme. Na, ebből mi fog kisülni…

- Nekem nyolc… - indultam vissza, de Lucy vissza, rántott.

- Aki utoljára ér a partra, az a büdös! – rohant el mellettem. Lucy, én azt mondtam, hogy fiúsabb legyél, nem azt, hogy dedós!

Ebben a percben Jake jött, minden egyes lépése után egy undorodó, morgást hagyva maga után. Borzongva oda jött hozzám és megölelt, majd számra tapasztotta a száját.

- Ááh, valami hozzám ért! – kiabált, cseppet sem férfiasan.

- Te is tudod, hogy ronts el egy szép pillanatot… - mondtam unottan, majd otthagytam.

- Hé, Ri! – kiabált Tod, a tó partján ücsörögve, mire én oda kaptam a fejem – mindenki bikiniben van, csak te vagy a szétázott ruháidban… Vedd le! – röhögött.

- Barom! – röhögtem én is.

- Na, hajrá Ria! – buzdított, Jake. Fogtam magam ki evickéltem a tópartra, majd felálltam.

- Legyen gyerek napotok! – nevettem, majd lerúgtam a cipőm, majd lecsúsztattam a nadrágomat, és levettem a pólómat, mire azok a hülye állatok csak füttyögtek és tapsoltak – Örül a szívetek? – kérdeztem, röhögve.

- Repes! – kacsintott Jake, majd oda jött hozzám, és a derekamnál, magához húzott – Az én csajom! – nyomott egy puszit, a homlokomra. Nem tudom, mi van velem, de a vonzalom, amit Jake iránt éreztem, eltűnt… Nem az, hogy ki akartam használni, vagy ilyesmi, de már nem érzem azt amit eddig… Végig siklott a tekintetem a társaságon, ahogy Max, Lexat átkarolva nevetnek, Lucy, Tod és Angel hülyülnek és… És Zack, aki pont engem bámul… A haja vizesen lógott, a mélykék szemébe, amit egy laza biccentéssel söpört el a szeméből. Igen, azt hiszem tényleg tetszik, egy kicsit… Habár, nem mosolygott, nem is tűnt mérgesnek, inkább olyannak aki sejt valamit… Felnéztem Jakere aki éppen a tesójával, röhögött, majd vissza Zackre, aki… Aki rám kacsintott, amitől nekem egy pillanatra meg remegett a testem, de csak egy pillanatra! Ria, nem szabad elgyengülnöd! Értetlen fejjel meredtem rá, mire Ő csak egy huncut mosolyt eresztett meg, megráztam a fejem és ismét Jakeéket figyeltem. Tudom Zack, hogy össze szeretnél zavarni, de nem fog sikerülni! Nem leszek egy újabb strigula, nem! Ha valaki pofára fog esni, az te leszel!

- Na, indulhatunk? – kérdezte, Angel.

- Mennyünk! – mászott ki a vízből, Lucy, majd mikor mindenki felöltözött, kivéve én, szembe kellett nézni egy újabb problémával.

- Velem mi lesz? – kérdeztem, egy szál fehérneműben állva.

- Mi lenne? Öltözz fel! – vonta meg a vállát Max.

- Megtenném, de a drágalátos Zack miatt az egész táskám a vízben landolt… Rémlik? – fontam össze a karom.

- Én tudok adni neked egy rövid gatyát! – vágta hozzám, Lex.

- Köszöntem! – mondtam, majd felkaptam – Esetleg… Jake, nem lenne kedved adni egy pólót? – néztem rá.

- Nem! – kacsintott. Köszi Jake, én is szeretlek!

- Nesze! – nyomta a kezembe, Zack a sajátját.

- Kössz… - motyogtam, majd felvettem. épp ugyan olyan jó illata volt, mint a tulajdonosának… Ria, fejezd már be!

- Indulhatunk már?! – türelmetlenkedett Lucy…