*Chapter 1. ~Az új életem*

      -Ha valami baja lesz, az a te hibád! – kiabált egy lány hang. Ezek voltak életem első szavai. Nem, nem úgy értem, hogy most születtem, hanem, hogy eddig bár éltem, nem léteztem, ebben a percben kezdődött el a létezésem és egyben az új életem.

-         Jó, tudom és tényleg sajnálom! Nem így kellett volna történnie! – magyarázkodott egy kellemes fiú hang. Lassan ki nyitottam a szemeimet, majd egy nagyot szippantottam a levegőbe. Gyógyszer szag és zöld falak. Ez csak azt jelentheti, hogy egy kórházban vagyok, de várjunk csak. Ki vagyok én..?

-         Hála égnek, hogy fel ébredtél Tori! Azt hittem már kómába kerültél. – ölelt át egy barna, göndör hajú lány, fehér trikóban és egy ezüst flitteres mellényben, plusz egy cső szárú farmerben volt.

-         - Minden rendben? – kérdezte egy nagyon helyes srác, barna haja bele lógott a mélykék szemébe, egy fekete pólóban és zöld cső szárú farmerben volt

-       -  Öhm, persze… Csak egy fontos kérdés… Ti kik vagytok? – kapkodtam a fejem kettőjük közt.

-        - Na ne… - bukott ki a srác száján.

-         -Hogy mondtad? – rázta meg a fejét a lány.

-         -Ti kik vagytok? – ismételtem el lassan és jó hangosan.

-         -Tori, sosem volt humor érzéked, és ez most sem változott, ez nem jó poén! – magyarázott a csaj.

-         - Nem viccelek! – mondtam ingerülten.

-         - De ha te nem viccelsz… - nyelt egyet – Akkor semmire nem emlékszel? – kérdezte zavartan a srác.

-         - Nem! – mondtam idegesen – Utoljára kérdezem, ti kik vagytok?! – emeltem föl a hangom, amitől ők egy kicsit megrémültek.

-         - A nevem Amanda Flynn, ő itt – mutatott a srácra – Zack Lander.

-         - Őő… OK és én ki vagyok? – kérdeztem. Zack sóhajtott egy hatalmasat, majd magyarázni kezdett.

-         - A neved Victoria Under, de mindenki csak Tori-nak szokott szólítani, nincs sok barátod, csak én Amanda és a bátyád Jay… - fejezte be.

-         - Nincs pasim? – kérdeztem vissza.

-         - Nincs! -  kiáltották egyszerre.

-         - Oké, nyugi! – néztem rájuk furán.

-         - Haza mehetek? – kezdtem el fészkelődni, de ez rossz ötlet volt, mert az infúzió is mozgolódni kezdett – Bazd..! – kaptam oda a másik kezemmel.

-         - Jay beszél az orvossal, ki megyek hozzájuk én is. – mondta Amanda, majd ki ment.

-         Mintha más lennél… - mondta Zack, majd ő is ki ment.

Körülbelül fél óra múlva jöttek vissza az orvossal.

-         Agy rázkódása van Miss. Under. Most sokat kell a barátaival lennie, hogy könnyebben tudjon vissza emlékezni a dolgokra, így hát most haza mehet! – mondta ki a várva várt szavakat. Óvatosan ki szedte belőlem az infúziót és ki ment a többiekkel.

Óvatosan fel álltam és az ágyam melletti kis szekrényről le vettem a ruháimat. Egy fehér ing, egy fekete térdig érő szoknya és egy zárt elejű szandál, meg a fehérnemű. Mit ne mondjak, elég ocsmány ruhák. Úgy éreztem, hogy nem illenek hozzám ezek a rongyok, az ablak melletti tükörhöz sétáltam és csalódnom kellett abban, hogy ki is vagyok. Az unalmas ruhákhoz méltóan, én is rohadtul unalmasan néztem ki. A hajam unalmasan homok szőke, pont középen el választott és szög egyenesen derékig érő volt. Ide el kell a változás. Sok-sok változás!

- Mehetünk! – léptem ki az ajtón és követtem a többieket egy nagy kék, kopottas szállító kocsihoz. Amanda ült az anyós ülésen, Jay vezetett és Zack ült mellettem hátsó ülésen.

- Hány éves vagyok? – néztem Zack-re, de amikor bele nézett a szemembe éreztem valamit… Valamit amit egyszer már éreztem, de nem tudom, hogy mi lehet az…

- Tizenhét. – mondta, majd el kapta rólam a tekintetét. Ennyi volt az egész beszélgetés az út alatt.

-        -  Na, ez az otthonod, ismerős? – nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját, Jay.

-         - Nem. – mondtam halál nyugodtan, majd el indultam az ajtó irányába, meg vártam még a „tesóm” ki nyitja az ajtót és be mentem, de semmi ismerős nem volt.

-         Valaki, meg mutatná, hogy hol van a szobám? – kérdeztem.

-         - Gyere! – intett Amanda, majd fel vezetett a lépcsőn át egy hosszú folyosón és ott a legutolsó ajtó volt az enyém. Óvatosan be lépkedtem, majd körülnéztem, Amanda pedig még mindig az ajtóban állt.

-         - Öm… Magamra hagynál? – kéreztem zavartan.

-         - Persze, lent vagyunk ha kellene bárki is. – mondta, majd ki ment, maga után nyitva hagyva az ajtót. Az ajtóhoz sétáltam, majd erővel be vágtam azt. Ismét nézelődni kezdtem és a szekrényen állapodott meg a tekintetem. Ki nyitottam az ajtót és nézelődni kezdtem. Te jó ég! ezek borzalmasak! Tori, hogy hordhatsz ilyeneket?! És milyen név már az, hogy „Tori”?!  Ki vettem egy farmert és az író asztalról egy ollót és vagdosni kezdtem. Fel vettem a szakadt farmert és tovább kerestem valami ruha után, de nem találtam, így hát máshol kellett kutakodnom. Tori te eddig is ilyen voltál? Ahj istenem, új név kell, ettől a Tori-tól meg őrülök! Mondjuk…

-         - Ria! – jött az ötlet. A Ria sokkal jobban rám illik mint a „Tori”. Át mentem mindegyik szobába még meg nem találtam Jay szobáját, óvatosan be mentem és a szekrényében kezdtem el kutakodni. Még a kezembe nem akadt egy Green Day-es póló, vissza rohantam a szobámba, az ocsmány ingemet le dobtam az ágyra és fel kaptam Jay pólóját, kicsit bő volt de így pont jó. Ezután a cipőket néztem át. Oké, ennyi! Tori halott Ria pedig él, el kell mennem vásárolni!  Mindegyik cipőm, vagy szandál, vagy hó taposó csizma volt. Kivéve egy, az a cipő meg mentette a napomat, egy sima fekete torna csuka volt, de nekem tetszett. Az unalmas hajammal is kellett kezdeni valamit, oldalra döntöttem és így már nem középen el választott hajam volt, de még így is borzalmas volt, fogtam az ollómat és neki estem, és az eddigi derékig érő hajam immár hát középig volt és egy elég kockázatos dolgot is csináltam, frufrut vágtam magamnak, de nem lett rossz. De ez a homok szőke borzalmas, ma hajfestéket is kell vennem! Apropó, miből fogok én vásárolni? Végig néztem az író asztalomon és egy rózsaszín dobozon akadt meg a tekintetem, ki nyitottam és máris gazdagnak éreztem magam. Gondolom ez a spórolt pénzem lehet, elnézve az eddigi életemet nem sok mindenre költhettem… A pénzt zsebre vágtam és le rohantam.

-         - Ő… Figyuztok, nekem most muszáj el mennem itthonról! – kaptam elő egy hamis mosolyt.

-         - Tori, hogy a francba nézel ki?! – akadt ki Jay – És ez nem az én pólóm?

-         Oké, itt sok minden változni fog! – sóhajtottam – Mától a nevem nem „Tori” hanem Ria, és úgy érzem, hogy én is nagyon sokat fogok változni… Amúgy csak volt!

-         - De te vagy a mindig meg bízható Tori, jól nevelt, rendes és mindig ugyan olyan! – mondta gúnyosan Zack.

-         - Khm… Voltam Tori, mától Ria vagyok! – ismételtem el – És most valakit kérek, hogy jöjjön el velem a legközelebbi plazába! – mondtam mire a fiúk Amanda-ra néztek. Fel állt és oda jött hozzám, majd szó nélkül elindultunk.

Fél óra múlva már egy nagy pláza előtt álltunk.

-         - Tori… - nézett rám Amanda, mire én csak szúrósan néztem rá – Izéé… Ria, biztos akarod ezt? – kérdezte félinken.

-         - Igen! – fogtam meg a kezét és kezdtem magam után vonszolni.

Minden olyan boltba be mentem ahol tetszett valami, sok mindent vettem magamnak, ruhákat, ékszereket, cipőket és minden más ami csak meg tetszett mint pl.: graffiti spray, fekete körömlakk smink. Már azt hittem, hogy végeztünk mikor egy drogéria mellett sétáltunk, ahol láttam azt amit nem szabadott volna nem meg venni! Kék hajfesték, rögtön be roham és két perccel később két kis dobozzal mentem vissza, egy fekete festékkel és egy kékkel.

-         - Mehetünk! – vigyorogtam, majd haza indultunk

-         - Meg jöttünk! – rontottam, be a házba ahol a két fiú éppen nagyon röhögött valamin, nem izgatott, fel rohantam a szobámba és az eddigi ocsmány gönceimet ki hajigáltam, meg kerestem a fürdőt, meg mostam a hajamat és fel kentem a festékeket. A vég eredmény? Kibaszott jó lett! Legalábbis nekem tetszik, Jay-nek már nem hiszem, hogy fog… El mentem le zuhanyozni és már ágyba is bújtam.