*Chapter 3. ~ Night/Morning*

Óvatosan kézen fogva lépkedtünk, fel a teraszra, mind ketten próbáltuk visszafojtani a nevetést, lassan be nyitottam a lakásba, halkan magam után húzva Zacket.

- Csss! – röhögött halkan  Óvatosan haladtunk, bent a lakásban, de egy váratlan pillanatban fel kapcsolódott a villany és Jay ült az egyik fotelban és szikrázó szemekkel nézett ránk. Ahogy ott ült össze görnyedve és csak idegesen meredt ránk, eszembe jutott róla egy mérges kis törpike, amin muszáj volt nevetnem, Zacknek meg rajtam volt muszáj nevetnie, tehát így álltunk a nappaliban. Voltam én aki minden erejével próbálja vissza folytani a röhögést, volt egy szintén vigyorgó Zack, és egy nagyon dühös szempár, Jaytől.

- Ti ezt komolyan viccesnek találjátok? – kapkodta a fejét kettőnk között.

- Ezt nem, csak téged! – tört ki belőlem a röhögés.

- És te, Zack, mit képzelsz magadról, hogy csak így el viszed a húgomat és ki marad egész éjjel, mi van ha meg támadnak titeket, vagy ilyesmi?! – kiabált.

- Hú, valakire rá fér a pihenés! – röhögtem.

- Tori, te csak menny fel a szobádba! – nézett rám.

- Egy, ezt már meg beszéltük, nem vagyok Tori! Kettő, Zack nélkül nem! – álltam meg karba tett kézzel.

- Szó, sem lehet róla! Zack, valahol máshol kell ma aludnod, mondjuk az egyik csöves haverodnál! – mutatott az ajtó felé.

- Na, most álljál le! – kiabáltam – Az Ő „csöves” haverjai többet tettek csak egyetlen éjszaka alatt mint te egész életemben!

- Te el vitted azokhoz az állatokhoz?! – ordibált, Jay Zacknek aki csak kegyesen hallgatta.

- Jay, hagy én voltam aki nem akart haza jönni és én erősködtem, hogy maradjunk még, ha Zacken múlott volna már rég itthon lennék! – hazudtam, hogy ki mentsem a haveromat – Most meg ha nem haragszol fáradtak vagyunk, elmegyünk szunyálni! – kezdtem el Zacket fel felé húzni a lépcsőn. Mind a ketten el mentünk a szobánk ajtajához, ami egymással szemben volt, majd meg álltunk az ajtóban.

- Kösz, hogy ki mentettél! – suttogta – Jövök neked eggyel!

- Azt mondtad, hogy én a kishúga vagyok, akkor nekem nem tud ellenállni! – vontam meg a vállam.

- Nem baj, azért kösz, hidd el képes lett volna még órákig kis előadást tartani! – magyarázta.

- Ahham, nah én megyek, eléggé szunyálhatnékom van! – ecseteltem – Kösz, hogy el vittél ma a srácokhoz! – mosolyogtam rá.

- Jó éjt. – mondta, majd be ment.

- Jó-reg-gelt! – ugrott az ágyamra Zack, amivel bele rontott egy kellemes álomba.

- Hagyjál  – húztam a fejemre a párnát, de Ő át gurult rajtam – elég fájdalmas reggelnek indul ez a mai – és le rántotta rólam a párnát.

- Nem emlékszel mit igértél a srácoknak? – kérdezte mire észbe kaptam, hogy meg ígértem Bloodynak, hogy délre a mólónál vagyok.

- Bloody! – csúszott ki a számon, majd ki pattantam az ágyból és ruhát kezdtem keresni.

- Hogy mi? – nézett rám furán, az ágyon ülő Zack engem.

- Tünés ki! Öltöznék! – próbáltam fel húzni az ágyról, kevés sikerrel  vagyis én húztam és Ő is húzott engem, aminek következtében, rá estem, Ő meg csak nevetett – Ezt ne most! – idegeskedtem, de csak azért sem engedett – Zack, engedj el! – próbáltam határozottságot mutatni, de el nevettem magam, Zack annyira édesen tud nézni, hogy nem tudtam neki ellenállni. Mi a francot, mondtam én!? Hogy Zack milyen „édes”?! Ezt most azonnal, hagyd abba!

- Mi van, már nem olyan sietős a dolog? – kérdezte pimaszul, majd a derekamra fonta a karját és alulra szorított, hogy véletlenül se tudjak ki szabadulni.

- Zack! – kiabáltam és kapálózni kezdtem, de semmi haszna, így meg kellett próbálnom, máshogy is – Zack, légy szíves! – néztem rá kis kutya szemekkel, de semmi – Zack, ha nem szállsz le rólam, esküszöm minden csontod félbe töröm! – fenyegetőztem.

- És azt mégis, hogy ha éppen le vagy fogva? – hajolt közel hozzám.

- Ne akard, hogy le köpjelek! – mondtam idegesen.

- Úgyse mered, a lányok nem szokták le köpni a helyes fiúkat! – kacsintott.

- Öhm… Igen, persze, helyes… - tartottam vissza a nevetést.

- Mér nem vagyok helyes? – nézett rám aggódva. Istenem! Hogy lehet valaki ennyire, de ennyire aranyos? Ria, hagyd abba! Zack nem tetszik neked! Meg ráztam a fejem, megint a hülye gondolataim, a fejemben.

- Nem vagyok helyes? – hajolt még közelebb hozzám, amitől nekem De ja vu-m lett.

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem kissé komoran.

- Persze! – vigyorgott rám.

- Úgy értem, úgy, hogy el engedsz! – mondtam.

- Mi jártunk már? – kérdeztem.

- Hogy mi? – nézett rám furcsán.

- Csak mert amikor oda hajoltál hozzám, olyan érzésem volt, mintha már ezt láttam volna, csak nem éppen én voltam, érted nem? – néztem rá.

- Ezt nem mondhatod el senkinek, de Toriként, szerelmes voltál belém. – mondta.

- Mi? – ráztam meg a fejem.

- Tényleg, mondtál nekem olyat is, hogy bármit meg adnál egy csókomért! – magyarázta.

- Hát akkor most hallhatod Riatól, az igazat… - kezdtem bele, mire Ő érdeklődve a szemembe nézett. Ahj azok a szemek, és az a mosoly… Ria, nyughass már! – Csókoljon meg a párna! – vágtam hozzá, majd el futottam.