*Chapter 7. ~ Pace ☮*

- Basszátok meg…! – lépett be a konyhába Zack a fejét fogva.

- Látom nagyon jól aludtál. – röhögtem.

- Fogd be Ria! – kiabált idegesen.

- Valaki ma reggel elég morcos… – folytattam – De ne tegyél úgy mintha én tehetnék arról amiről igazából te tehetsz! – magyaráztam zavarosan.

- Mivan? Miről tehetek én? – nézett rám értetlenül.

- Kicsit sok volt a pia nem de? – kortyoltam a kávémba.

- Nem. Én remekül vagyok! – mondta magabiztosan, majd el vette a kávémat és bele ivott.

- Amúgy… - kezdtem bele – Amikor én kórházba kerültem a szüleim mért nem voltak ott? – kérdeztem mire kissé el gondolkodott.

- Mert nincsenek. – vonta meg a vállát.

- Mindenkinek vannak… - döntöttem oldalra a fejem.

- Hát, te és Jay árvák vagytok… - mondta.

- Mivan? – ráztam meg a fejem zavarodottan.

- Apukád meg halt autó balesetben, anyukádról pedig senki nem tud semmit. – magyarázta – Ugye Jay már el múlt tizennyolc, így neked Ő a hivatalos gyámod, ezért is figyel rád annyira. – fejezte be.

- Nincsenek szüleim… - ismételtem el, majd egy könnycsepp siklott végig az arcomon. Látszott Zacken, hogy most az egyszer tényleg sajnál engem, esetlenül mellém állt és meg ölelt, mire én halk zokogásba kezdtem a vállán. Nem is ismertem a szüleimet, és nem is fogom sohasem…

- Bocsi, hogy ennyire fel zaklattalak… - tolt el magától és nézett a szemembe.

- Legalább te el mondtad… - utaltam arra, hogy erről már Jaynek vagy Amandanak szólnia kellett volna! Zack nem mondott semmit, gondolom értette mire célzok, még egyszer szorosan meg ölelt, majd el lépett mellőlem.

- Figyú… - kezdtem – Bocs, hogy úgy le oltottalak a múltkor…

- Ahha, le oltottál… - mondta cinikusan – De felejtsük el! – mosolygott rám, mire én a kezemet tartottam, amit Ő meg fogott, majd magához húzott és megölelt.

- Béke van? – néztem rá.

- Béke van! – mondta komolyan.

- Emberek mi ez a nagy szerelem?! – lépett be Amanda sipákolva.

- És engem még Lucy irritált… - súgtam röhögve Zacknek.

- Mit mondtál?! – nézett rám Amanda szikrázó tekintettel.

- Csak azt, hogy nem bírlak… - vontam meg a vállam – Tényleg… Amúgy mért is laksz itt? – kérdeztem értetlenül, mire Amandanak ki kerekedett a szeme.

- Azért lakik itt mert neki gáz, hogy ennyi idősen a szüleivel él. – mondta csöndesen Zack.

- Plusz Jay a pasim! – kiabálta Amanda.

- Mivan?! – kérdeztük egyszerre Zackel.

- Na azt nem! – ellenkeztem – Jaynek több esze van, sokkal több! Amanda, tipli van. – jelentettem ki.

- Mi? – dermedt le.

- Azt mondtam tipli van! Húzz vissza a világodba, minket meg hagyj békén, főleg Jayt! Különben is nagyon unom már a képed! – mutattam az ajtó felé.

- Jó, gyere Zack. Mennyünk! – fogta meg Zack kezét, majd kifelé kezdte rángatni.

- Na jó. Valaki mondja már el mi a franc van! Amanda hova viszed Zacket? – ráztam meg a fejem.

- Zack az unoka tesóm. – magyarázta meg – Tehát ha nekem mennem kell neki is… - mondta ördögi mosollyal. Igen ezzel meg fogott, tudja, hogy bírom Zacket.

- Maradj… - adtam meg magam, egy időre…

- Én is így gondoltam! – pacskolta meg az arcom, majd el ment. Zack le fogta hátul a két kezem, hogy véletlenül se tudjak neki ugrani.

- Hogy lehet ez a hülye szajha a rokonod? – kérdeztem idegesen.

- Hát így… - sóhajtott – Kössz, hogy nem engedted, hogy ki dobjon… - karolta át a vállam.

- Mázlid van, hogy a haverod vagyok! – ütöttem a vállába. Aucs, ez a mondat egy kicsit fájt… Talán a haver szó miatt? Nem is tudom, a szívem egy kicsit meg remegett, de túl élem. Elvégre neki ott van Angel, nekem meg Jake!

- Azon gondolkozok, hogy ez a veszekedés mennyire ki józanított már! – röhögött – Talán ha csaj bunyó is lett volna…

- Fogd be! – röhögtem közbe.

- Embereek! Nem érünk rá egész nap itt ácsorogni a ház előtt! – hallatszott kintről Max hangja.

- Megyünk! – kiabáltunk egyszerre.

Gyorsan felrohantam, felvettem egy fekete-fehér csíkos cső nadrágot, egy fekete szakadt pólót és egy fekete torna csukát és már lent is voltam. A hajamat össze fogtam, de frufrumat kinn hagytam, a szememet pedig fekete tussal ki húztam.

- De jól néz ki ma valaki! – ölelt meg Jake és egy puszit nyomott a számra. Mindenki ott volt, bele értve Angelt is aki csak csendben ácsorgott. Habár azzal a sráccal van együtt aki nekem egy ideje imponál, elégé szimpi volt.

- Szia, Ang! – ölelte át Zack a barátnőjét. Zack mindig olyan lelkesnek tűnik még Angel, inkább vissza fogottnak, mintha, túl gyors lenne neki Zack tempója… Érdekes… Ahj, mindegy is! Fogtam magam és gyorsan meg csókoltam Jaket, nem akartam se Zackre, se Angelre gondolni.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Pár napra kirándulni. – kacsintott rám Jake – Úgyhogy menny be és pakolj össze! – fordított az ajtó felé, majd finoman meg lökött.

- Tudod kit lökdöss! – röhögtem. Berohantam a lakásba, majd felkaptam egy hátizsákot és tele tömtem kajával.

- Mehetünk! – léptem ki a lakásból, majd el indultunk.

- Hol vagyunk? – állt fel Lucy a fatönkről ahol eddig ücsörgött. Eltévedtünk, valami falu szerűség mellet egy kukoricás szélén állunk és csak a csodára várunk.

- Szerinted ha tudnánk, már nem indultunk volna el? – nézett szúrós szemekkel Zack, Lucy felé.

- Zack, nyugi! – lépett Zack mellé Angel.

- Ang, most nem érek rád! – zavarta el Zack, majd egy térképet kezdett tanulmányozni. Angelen láttam, hogy kissé megijed, majd el sétál valahová. Szegény csaj… Fogtam magam és utána szaladtam.

- Hé, Angel! – értem utol.

- Szervusz, Ria! – mosolygott rám félénken.

- Még nem is volt időnk dumálni… - kezdtem bele.

- Hát nem… - folytatta, és ez után bekövetkezett a kínos csend.

- Amúgy mért volt olyan nagy dolog amikor tetoválásod lett? – törte meg a csendet.

- Hát ez egy kicsit hosszú sztori… - túrtam a hajamba.

- Mint látod időnk az van! – nevetett…