*Chapter 8. ~Haverok*

- Hát nem semmi… - ültünk le egy rét szerűség közepén.

- Tudom… Amúgy mi van veled meg Zackel? Mármint úgy tűnik mint akik nem egy húron pendülnek… - túrtam a hajamba.

- Igazság szerint nem értem, hogy szeretne… - mondta Angel rezzenéstelen arccal – Tudod inkább úgy érzem, hogy csak pótlék vagyok. Mármint, hogy bennem keres valamit, ami egy másik lányban van, és csak szeretne lenni valakivel… - magyarázta – A csókjait nem érzem olyan szenvedélyesnek, a pillantása nem olyan érzelmes és inkább durva velem mint gyengéd… - mondta keserűen.

- És te ezt mért viseled el? – kérdeztem Agelt, majd a kezemet össze kulcsoltam a térdemen.

- Mert sajnálom. Gondolj csak bele… Keresel valakit, vagy valamit, ami igazából fogalmad sincs, hogy mi, de érzed, hogy hiányzik belőled, lassan kezd fel emészteni, majd mindenkivel bunkó leszel és egyedül maradsz… - mondta.

- De vajon mit kereshet? – néztem rá értetlenül.

- Ahogy eddig el néztem… - nézett rám – Téged.

- Mi? – döbbentem le.

- Tudod, amikor nem figyelsz akkor olyan vágyakozó tekintettel néz rád. Szerintem te vagy az akivel ki teljesedhet… Amikor csak úgy vagy és élvezed az életet úgy néz rád, mint valami csodára… - nézett komolyan.

- Szerinted szerelmes belém? – kérdeztem bizonytalanul. Uram isten! Zack lehet, hogy érez irántam valamit! Ria, mi a francnak örülsz?! Hogy kérdezhetsz ilyet Zack csajától?! Te teljesen meg hibbantál…

- Nem kizárt… - kezdte el Angel a füvet tépkedni – Gyere mennyünk vissza! – állt fel, majd engem is fel segített.

- Nem maradtatok le sok mindenről! – legyintett Lucy.

- Ha itt kell este csövezni… Legalább tűz lenne. – mondta Max.

- Majd én! – mondta Zack, majd el indult.

- Segítek! – futottam utána – Azon gondolkoztam, hogy elég durva voltál ma Angelel… - kezdtem finoman.

- Kicsit ideges voltam… - nézett a távolba.

- Miért? – kérdeztem.

- Áh, semmi fontos! – nézett a szemembe. Hú de szép szemei vannak… Ria, azonnal be fogod, azok a szemek csak arra jók, hogy csajozzon velük! Másra nagyon nem használja! – Amúgy mit dumáltatok Angelel? – kérdezte, majd újra a semmibe meredt.

- Nem szereted… - suttogtam.

- Mi? Ezt meg honnan veszed? – állított meg.

- Ő maga mondta. Meg győződése, hogy én kellek neked… - mondtam, egyre halkabban.

- Mi? – fúrta tekintetét ez enyémbe. A mélykéken csillogó szemei meg igéztek, nem tudtam neki ellent állni.

- Tényleg szerelmes vagy belém? – kérdeztem, óvatosan. Zack nem válaszolt, még mindig csak engem nézett, és lassan, apránként egyre közelebb hajolt hozzám. Ria, vész jelző! Nem csókolhatod meg! Gondolj Jakere! Ebben a pillanatban egy eső csepp koppant a vállamon, majd a fejemen és a homlokomon, ezután pedig jött az a nyári zivatar ami elnézve nem kicsi lesz… Ez kellett ahhoz, hogy mind a ketten észhez térjünk.

- Haverok? – vettem vissza az ez előtti formámat.

- Haverok! – mondta, majd egy kicsit meg rázta a fejét és rám rázta a vizet barna hajából, én pedig csak bele ütöttem a vállába és a többiek felé vettem az irányt, de Zack meg ragadta a kezem és vissza rántott…